Tompa Mihály köszöntője Csíz-fürdőn
Atyám fiai, drága barátaim, nemzetünk szolgái, dicső és dicsőített uraim! A mai napon azért gyűltünk össze, miután testünkből kiáztattuk a múlt összes nyavalyáját, keserves múltunk minden fájdalmát. Egyszóval azért gyűltünk mi itt össze, hogy megünnepeljük jövőbe vetett hitünket. A jövőben átadandó, de már a mai napon kihirdetésre kerülő díszpolgári címeteket, amelyet Miskolc városatyái ajándékoznak nektek, mintegy főhajtásként, nagyságotok és életművetek előtt.
Nemes hazámfiai írott és íratlan szabály, hogy akik itt felemelkednek azok itt is hullnak a porba. Kivéve azokat, akik díszpolgári rangot kapnak, mert ők nem a porba hullnak, hanem dicsőségtáblánkra rávésetve a csillagok közé emelkednek, és örökkön örökké élnek Miskolc városának emlékezetében.
Kedves Mór! Azért szólok hozzád először, mert a napokban fejeztem be egyik testes regényed az Egy magyar nábobot. S tudod mit mondok én, a nábob te vagy. Te vagy ennek a népnek a nábobja. Sőt tovább megyek, te vagy az egyetlen ember, aki a mi magyar szellemünket úgy tudod pallérozni mint egy nábob. Műveid olvasását kötelezővé tenném, nem csak idehaza, de az egész világon. Csillagod beragyogja az eget és a földet. Beragyogja még a miskolci fehér éjszakákat is. Kard ki, kard be! Ennyi és nem több, amit díszpolgári címed kapcsán köszöntőként neked mondhatok.
Kedves Jóska! Most hozzád szólok, mint a legigazabb és legrégibb barátomhoz. Annyi, de annyi közös emlék köt nem csak Miskolchoz, de ide Csíz-fürdőhöz is, hogy ha napestig sorolnám, akkor sem jutnék a végére. Mennyit, de mennyit vitáztunk az itteni gyógyvízben, hogy előmozdítsuk nemzetünk sorsát. Emlékszel még, hogy itt fogant meg bennünk az a gondolat, hogy nemzetpipát faragjunk minden nagyvárosunknak, s egy ünnepség keretében átadjuk azt a városatyáknak, mint egy jelképként, vagy inkább szimbólumaként népünk szabadságának.
Itt és most emelem irodalommal teli poharam a hazára és rátok, Miskolc város jövőbeni díszpolgáraira. Vivát, vivát és vivát!
Lévay, Tompa és Jókai Zanzániában (azaz Csíz-fürdőben)
Felettünk csillagok harangoznak
S mi mindnyájan beleugrunk
A vér ízű zanzagyógyba
Éjszakai fürdőzés? Vagy mi ez?
Evickélünk (?)
Evickélünk egyenként –
ebben a megsósult magányban
Csak
a csirkefarhát legyen húsosabb
csak
a zanza legyen velünk,
veletek
– s a falevél le ne hulljon
idő előtt a versbe
csak a zanzabuborék
ne pukkadjon ki
mielőtt Zanza lovag bevágtat
szürke csacsiján Zanzániába, azaz Csíz-fürdőbe
Tompa, Lévay és Jókai a Vidám Pávában
(Hangjáték)
Jókai: Követelem, kérem az összes magyar kocsmától söntéstől és borkiméréstől, valamint kocsmatölteléktől…
Lévay: Ne tovább, ne tovább!
Tompa: Mik vagyunk mi? Kocsmatöltelékek? Vagy?
Jókai: Magyarok vagyunk, magyarok Mihály.
Lévay: Magyarok, és sírva, ríva vigadunk…
Tompa: Búsulunk inkább, mondom én.
Jókai: Szóval, kérek minden magyar kocsmárost, és kocsmatölteléket…
Lévay: Ez kirekesztő.
Jókai: Azt sem tudod, mit akarok kérni.
Tompa: Ne veszekedjetek.
Lévay: A magyar mindig veszekszik. Akkor is, ha nem. Ez viszi előre nemzetünket.
Tompa: Dehogy viszi. Ne áltasd magad, Jóska. A mi népünk örökké csak délibábot kerget. A magyar arra született, hogy veszítsen.
Jókai: „Isten áld meg a magyart…”
Tompa: Áldja az egyfolytában.
Lévay: Áld meg, mondom én is. Erre igyunk, ne másra.
Jókai és Tompa: Igazad van, Jóska! Igyunk, ameddig ránk nem virrad. Egészségünkre!
Jókai: Ha iszom, az összes szoknyát fölhajtom.
Lévay: Ez meg hogy jön ide.
Jókai: Minden, minden a világon a szoknya körül forog.
Tompa: Bíz ám, igazad van. De bugyit mondasz, akkor még inkább fején találod a szöget.
Lévay: Gyerekek, ti semmit sem változtatok.
Tompa: Igaz, ami igaz, ma komoly dolgok miatt találkoztunk. Azokról kéne inkább beszélnünk.
Jókai: Így van. Ezért is mondom, kérem, könyörgöm, követelem, hogy hadd fejezzem már be, aminek az imént nekikezdtem. Vagyis, hogy minden kocsmárost és kocsmába járót arra kérek, hogy egy forinttal támogassa a Miskolci Nemzeti Színházat.
Tompa: Jó ötlet. Szerintem a világ összes kocsmáját, és kocsmába járó polgárát kérjük erre. Én kezdem az adakozást.
Lévay: Kedves barátaim, ezt a nemes kezdeményezést én is támogatom. Ihol az én egy forintom is. De tartok tőle, hogy a gyűjtést itt be is fejezhetjük.
Jókai: Ne légy ilyen kishitű, Jóska. Ide figyelj, itt és most a Vidám Pávában arra kérek mindenkit, hogy adakozzon e nemes cél érdekében.
Kocsmáros: Uraim, én leszek az első, aki a nemzeti kalapjába bedobja a forintját. Sőt az asszony forintját is beledobom.
Jókai: Húsz, huszonegy, huszonkettő… Harmincegy, értitek harmincegy forint gyűlt össze pár perc alatt. Ha minden kocsmában ennyit adakoznak, akkor itt Hernádkakon is építünk egy nemzeti színházat.
Tompa: Igaz, ami igaz. Hány kocsma van országunkban? S hányan járnak kocsmába?
Lévay: Hány? Sok, rengeteg. Össze sem lehet számolni.
Tompa: Elég a játékból, hiszen komoly ügyben gyűltünk össze.
Jókai: Én is amondó vagyok. Ezért találtam ki ezt a gyűjtést.
Tompa: Bocsánat, bocsánat, e nemes gesztus előtt én is meghajtom a fejemet. Sőt, javaslom, hogy miután az összes hernádkaki, azaz mind a két kocsmát megjártuk, és végigkalapoltuk, keressük fel Csíz- és Feketehegy-fürdőhelyek kocsmáit is.
