93 Megtekintés 4 Perc

Álomajtó Weöres Sándorra

Álmoskönyv
               Weöres Sándor: Egysorosok és más aforizmák
               IV Álomajtó versének ihletésére

Álomajtó nyílt az égbe,
lecsúszott a létra vége.
Kitárult egy felhőajtó,
vágyunk elé hidat hajtó.

Álmoskönyvünk félig tele,
kopottas már a fedele,
mennyi mondat fér még bele?

Ne menj tovább, szaladj ide,
vágyaidból írhatsz bele!
Legyen hozzá bátorságod,
és a létrád megtalálod.

Bezárult a felhőajtó, de
van kulcsod az öreg zárba,
szívedben a Bizonyosság,
kitörlődött minden Hátha.

Szörnyágyadban
               Weöres Sándor: Egysoros versek
               X Liliomszörny. versének ihletésére

Liliomszörny száll az égen,
gyönyörű szörny-reménységem.
Liliomszörny gyere haza!
Itt van szörnyszíved otthona.

Ha majd egyszer hazajönnél,
szörnyágyadban megpihennél,
álmodban melléd feküdnék:
szörnyszádra százat csókolnék.

Tartanánk egy nagy lakomát,
lekerülne a szörny-kabát,
visszavenned nem engedném,
még az éjjel elégetném.

Tetszhalott gondolatok
               Weöres Sándor: Kétsoros c. versének
               („A betűk csendje / a papiron.”) ihletésére

Betűk csendje serceg a papíron
árnyékot libbent egy gyertyaszál
melegség árad lángjából
jelenem múltammal szembeszáll
kérdőjelek száradnak ezernyi sorvégen
életre kel száz tetszhalott gondolat
fehérre meszelt patyolat lapokon
boldogabb történetekre várva
egy szebb élet kezdőbetűje hívogat.

Utolsó éj
               Weöres Sándor: Egysoros versek
               VI Tojáséj. versének ihletésére

Eljött hát az utolsó tojáséj,
holnap megreped
a vékonyka tojáshéj.
Megreped, ha úgy akarja,
s ez az Isten akarata.
Ha nem reped, akkor zápul,
s neki a világ bezárul,
nem kel belőle új élet,
pedig reggel úgy remélted.

Mázsás batyuk
               Weöres Sándor: Egysorosok és más aforizmák
               VIII Alvó menet. versének ihletésére

Egy alvó menet az álmok útján
vánszorog előre hangtalan
kámzsák alatt mázsás batyukkal
monoton csoszogva araszol
megtört életű valamennyi
durva darócba csavart csont
étlen-szomjan gyalogolnak
a semmi vár rájuk valahol.

Köldökzsinór
               Weöres Sándor: Idő c. verse első szakaszának
               „Ablakban ül / jelenkorom.” ihletésére

A múltamat nem ismerem.
Jövőm? Merő talány.
Lebegek köldökzsinóron
himbálva, mint óraműben
hosszú inga, mindahány
fertályórára zenével ütve,
miközben tovatűnő
jelenkorom, egy vonaton ülve
az ablakból unott jövőmnek
hangos füttyszóval integet.
Ha már eltámogatott idáig,
nehogy magára hagyja már,
az elferdült világra csodálkozó,
konokká csiszoltan érdes,
kopottas-fényes kedvemet.

Rozsdás kulcs
               Weöres Sándor: Egysorosok és más aforizmák
               III Csukott kulcs. versének ihletésére

Rejtély vagyok magamnak is
már túl az ötvenen
mások nem állnak haladnak is
de mi történt akkor velem
hány ajtón megyek még keresztül
hány falat kell lebontanom
pedig már nem is élvezem
fárasztóbb minden alkalom
hatvan évem összes mondata
haszontalan csomókba hordva
jó táptalaj lett e furcsa mulcs
s csak én tehetek érte:
egy szavam se legyen többé
ócska csukott zárba törött
csorbult rozsdás kulcs.

1964-ben születtem Miskolcon, földműves-gazdálkodó, kereskedő családban. Ebből a közegből sarjadt józan paraszti ésszel fűszerezett, igazságkereső, szabad lelkületem, amiből a mai napig táplálkozom hivatásomban és a civil életben is. Több helyütt, versben és prózában is visszatérek a családi gyökereimhez, mely egyik részről édesanyám testvéreihez, szabadlelkületű-vagabund nagybátyáimhoz kapcsolódik, akik kivételes testi erejű, szenvedélyes természetű, nagy munkabírású fickók voltak, nem kevés bohémsággal, furfanggal és öntörvényűséggel megáldva. Apai részről viszont kizárólag édesapámhoz kötődöm, aki egyke volt, és oldalági rokonaival sem nagyon tartottuk a kapcsolatot. Apai nagyszüleimről csak rossz emlékeim vannak, miután elüldöztek minket abból a házból, ahol kisgyerekkoromat töltöttem, és nagyapámnak közvetve köze volt apám tragikusan korai halálához is. Édesanyámról pedig, aki önmaga is legalább egy kisregényt érdemelne, csak annyit: még nyolcvanhét évesen is sorba állítana egy francia idegenlégiós századot, és ha a képességeihez mérten továbbtanulhatott volna, nem én lennék az első értelmiségi a családban. Iskoláimról csak annyit: az általános iskolában és a Földes Ferenc Gimnáziumban is matematika tagozatos osztályba jártam, majd 1982–83-ban, tizenkét hónap – novelláskötetbe kívánkozó történetekben megélt – előfelvételis sorkatonai szolgálat után a Miskolci Egyetem jogi karán folytattam tanulmányaimat, melyet részben nyughatatlan természetem miatt, részben szenvedélyes szerelmeimnek köszönhetően kis késedelemmel, 1990-ben fejeztem be, közben – nem utolsó leckeként az élettől – letudva a még hátralévő hat hónap katonaságot is. Diplomámat 1991-ben szereztem meg, ezt követően 1993-ig egy családi vállalkozást működtettem, majd három évnyi közigazgatási joggyakorlat és a szakvizsga letétele után, immár huszonöt éve, hétköznapjaimat ügyvédként, mások problémáinak megoldásával töltöm – így akaratlanul magamnak is beszerzek néhányat – ennek ellenére úgy érzem, sikerült életvidám, kiegyensúlyozott személyiségnek megmaradnom. Az ügyvédi hivatás többek között problémamegoldásból, hitvallásom szerint még inkább a problémák megelőzéséből, hatékony kommunikációból áll. Mottóm: legyünk őszinték, és minden esetben gondosan válogassuk meg a szavainkat. Az írást sem célnak, hanem eszköznek tekintem a kapcsolatépítéshez. Érdekel a közélet, vagy fél tucat civil szervezetben vagyok vezetőségi tag, ezáltal is igyekszem felelősséget vállalni a környezetemért. Gyerekkorom óta érzékeny vagyok a világ fonákjára. A családi tragédiákból eredően hamarabb nőttem fel, amit most, őszülő halántékkal kompenzálok: folyton-folyvást görbe tükröt tartok a környezetem, olykor a világ elé is, holott jómagam sem vagyok hibátlan. Gyerekkoromtól fogva rajongok a lovakért. Közel tíz évig tartottam néhány lipicait, és volt cca. másfél hektárnyi szőlőm is. A kétkezi munka sem áll távol tőlem. Nem mondtam le arról az álmomról, hogy a közeljövőben legyen valahol egy kis parasztházam pincével, egy kevéske szőlővel, meg két-három lóval a domb aljában. Legjobban a szőlőhegyen tudok kikapcsolódni. A várost és a tömeget nem igazán kedvelem. Ezért örültem annak, hogy Miskolc polgármestere megálmodta a mintegy ezer pincét magában foglaló avasi pincesoron a hegygazda intézményét, amit azóta Magyar László barátommal együtt vezetünk. Remélem, lesz sikeres folytatása. A megbízásnak is, meg az írásnak is.