Vége. 20 év házasság után csak ennyi maradt, amit egymásnak tudtak mondani: vége. Már nem emlékeznek, hogyan klikkeltek egymásra a Tinderen és beszéltek meg egy találkozót egy Deák téri étterembe. Már nem emlékeznek, hogyan csillantak a szemek, mosolyogtak össze a tekintetek, hogyan röpködtek a pillangók a hasukban az első randikon. Nem emlékeznek arra sem, hogyan fonódtak össze ujjaik a Duna-parton sétálva, ölelkeztek össze testjeik a villamosmegállóban, hogyan simította el a hajtincset a füle mögé azon a szeles délutánon.

Itt állok a milliárdokkal,
Uram, én is zörgetek.
Vacogunk a világ telében,
mi színes szajkók, szürke verebek.
Uram, nekünk nem mondta senki,
hogy merre menjünk, melyik út helyes.
Ha mondtad, hát süketek vagyunk a szóra,
– véres körmök, szálkás tenyerek.
Kérünk naponta, néha túl sokat,
néha keveset,
nem szeretjük a járt utakat,
sem a rögöt, töviseket.
Idegenbe vágyunk,
félredobjuk a keresztet,
míg Krisztus csöndje el nem ér.

Lásd, minket félrevezettek.

A macskák puha lépteiben,
a madarak könnyű szárnycsapásaiban,
a halak hullámzó siklásában,
egy vékony falú üvegfiola illóolajában
úgy bújnak meg a titkok,
ahogy rejtőzöm, betakarózom veled.
Lefóliázom és kulcsra zárom,
ami kimondásra vár, még sincs hozzá hangom.
Hogy csak érezni tudok,
mióta nem vagyok a szavak embere.
Hiányod elszorítja tüdőm és mellkasom.

jegyzetfüzetben
néhány odakapart valóságmorzsa
amikbe belelóg egy ismeretlen ábra
magánya
arcod ahogy reggelente
belefúr a sejtmembránba
megredőzve a bőr fehér vásznát
nem lesz minden félbemaradt
érintésed műalkotás
lapozok előre-hátra
száműzlek a sorok közé
mint egy semmibe hajított mentőkötél
várom hogy a vékony csíkokon átlavírozz
a rácsöpögő kávétól mindegyik
hullámos a szinuszgörbék között
míg felém jössz összesimulnak
az emelkedők

Már jóval túl az életút felén *
egy ismeretlen ösvény állt előttem,
ahonnan bűvös szellő szállt felém,

s már azt se tudva, honnan merre jöttem,
a jó irányt szédülten elhagyám,
a lobbant vágytól téboly-üldözötten.

A szent Poézis volt az égi gyám,
mi botló léptem pártfogásba vette,
s feledtem érte társam és atyám.

a vonalzót
a farzsebedben
hordod és csak
ahhoz veszed elő
hogy megvakard
a fejed és
kiszámítsd vele
a kettőnk közötti
távolságot
arcod csakis
akkor elégedett
ha milliméterre
pontosan a két
végén állunk