Már jóval túl az életút felén *
egy ismeretlen ösvény állt előttem,
ahonnan bűvös szellő szállt felém,

s már azt se tudva, honnan merre jöttem,
a jó irányt szédülten elhagyám,
a lobbant vágytól téboly-üldözötten.

A szent Poézis volt az égi gyám,
mi botló léptem pártfogásba vette,
s feledtem érte társam és atyám.