Apa, 1990-ben, ezt már nagyon öregen írta, kezdődő Alzheimer-kórral küszködött, aminek olykor tudatában is volt. Nyolcvannyolc évesen még lelkesedett a technika újdonságaiért. Szerzett valahogy egy Sony tévét, ami akkor nagy szó volt még Németországban is, és valahogy megkaparintotta az Otthon irodájáról az egyik német karakterkészletű, Aachenben gyártott villanyírógépet. Azt mondta, azzal gyorsabban tud írni – és valóban: elképesztő sebességgel írt, mint a géppuskaropogás.
Apát szökése utolsó pillanatában a holland határról Mülheimbe deportálták, munkatáborba, 1941-ben. És dermesztően furcsa fintora a sorsnak, hogy ugyanebben a városban töltötte élete húsz évét és az utolsó nyolcat egy szeretetotthonban, ahol valóban nyugalmat talált. Ugyanabban a városban!
Apának sok defektusa volt, ma már kibogozhatatlan, melyik nyomorúság mikortól kezdődően akadályozta – ám ő mindig méltósággal élte életét. Születésétől fogva időszakosan dadogott, ennek ellenére hamarosan folyékonyan tudott németül, aztán még hollandul is. Erősen dysgraphiás is volt, és épp ezért szeretett mindig írógépen írni. Később erősen ki-kihagyott az anyanyelvén, magyarul, miközben németül még jól kommunikált. Mindezek tetejébe saját magáról folyton harmadik személyben beszélt – így kívülállók sokszor tévedtek nagyot vele kapcsolatban.
Mindezt azért írom le, mert megpróbáltam rekonstruálni, mit írhatott halála előtt néhány hónappal ezen a villanyírógépen – sok részlet háttere világos, de van amit én sem értek. Az irodalomtörténészek és elemzők megfejtései olykor megmosolyogtatnak, ugyanakkor némelyikük meglepően jól közelít Apához. Nagy a gyanúm, hogy bár olykor elméje nem működött már teljes fordulatszámon, valójában ő ezt tudatosan írta így, megfricskázva ezzel azt az irodalmi közéletet, ami őt sosem akarta sem érteni, sem befogadni igazából.
Apának számtalan olyan élménye volt hosszú élete során, amiről nem tudott, vagy nem akart, vagy nem lehetett beszélnie, ő csupa seb volt, kívül-belül. Ezért olvasott sokszor Wittgensteint: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” Ugyanakkor nem lehetett nem beszélnie: ezért találta ki ezt a tragikusan komolytalan játékot a német villanyírógéppel, amely mögé elrejthette minden nyelvi és lelki defektjét, sőt: csillogó gyémánttá változtathatta.
Ezt már csak én, a fia teszem hozzá: vajon, aki tökéletesen használja egy nyelv minden szavát és szabályát – az képes elbeszélni az elbeszélhetetlent?
*
Az eredeti szöveg:
Tandori Dezső Koppar köldüs
BEOMOL BEMLO SÖRSÜVEG MI MINDENT NEMMONO KELL
Nekimegy gep teve sony, egyre, beomol gep mindent nemondok ell,
mim, indentnemondo kell! Mülheimbe megyek teghol megyek varos szeret
rur, rur folyo akart viszaör pajudvr, akart viszaörni pälyaudvar,
tud helyes, indzul vonat, indul helyes vonat, vonat helyes indul,
nem vic, akartv viszáer, viszörni akart, viazaerni akarta, es.
Akarmedig, ha akr kel, nem mehet. Nem mehet akarmedig akar, ha.
Ülte. Betövet. Ingyen belöpes. Ez epitkezese vo lt csak, el-
tevedes, nekik k inekienek neki em gey tevnek tevnekimeg y gep
kocsi, ö oly keves idejev volt betevedt betevedt szegeny en
abol keves idö epitkezes. Ment, aztan jöt, igy tudott csak fele ruhr
folyo. AdDe azört DeAzört ez t igy ir akart, megy rur
h gfolyo ruhr folyo megy kis szit igzegtzs szuiget g et szige
nem boldog hakontroläkl szige kis sziget g megy ü ö oly oszesivsz
sav na ez mär szervetlen osez svisza. Holnap vissza fog menni
Mülheimbe. Nagyon megszerette Mülheimet. Miört van ez? Hogyan
vannak ezek a dolgok össze! ? Krdüjelölelfjel. =szervisz szissza
ir, koynjul neki a fold. Legyn e neki konyu könnyü a füld ezt
akarja kifejezni. Nem it fog szenvedet IT SZENVEDET kedvenc pad
felirata nem e hidlab alat fog feksz, javit, szenved, ha rosz, ha jo.
Lap er veg. Ezel akart kifejez, neki föld mert közeleg könyü lene.
Hu, de sok lapon van meg. Leg yen nekem konyfold könyu a föl
legyen nekem a föld, konnyu legyen nekem könnyü a föld begyek-
rolon o lrlombekgyakorlom begyakrolom begyakorlom begyakorlom
ezen az uj gepen hogy legyen nekem könnyü a föld, b egyakorlome ezen
ezen az uj gepen hogy legyen nekem konyük könnyü a föld, uj gepen.
S meg van hely, ami idö. Nem meg kel begyakorol van meg hely s ido.
*
A dekonstruált szöveg rekonstrukciójának 1. stációja – értelmezés nélkül:
Nekimegy a gép a Sony tévének, beomol a gép, mindent nem mondok el,
mi, mindent nem mondok el! Mülheimbe megyek tegnap hol megyek város szeret
mi, mindent nem mondok el! Mülheimbe megyek tegnap hol megyek város szeret
Ruhr, Ruhr, folyó akart vissza őr pályaudvar, akart visszajönni pályaudvar,
tud helyes, indul vonat, indul helyes vonat, vonat helyes indul,
nem vicc, akart visszaérni, visszajönni akart, visszaérni akart, és.
Akármeddig, ha akkor kel, nem mehet. Nem mehet akármeddig akar, ha.
Ültem. Betűvet[ő?]. Ingyen belépés. Ez építkezése volt csak, el-
tévedés, nekik kinek kinek neki megy tévének tévének (neki)megy gép
kocsi, ő oly kevés ideje volt betévedt betévedt szegényen
ahol kevés idő építkezés. Ment, aztán jött, így tudott csak fele Ruhr
folyó. Ad. De az őrt. De. Az őrt. Ezt így is akarta, megy Ruhr
hoz folyó Ruhr folyó megy kis szigethez sziget sziget
nem boldog ha kontrollál sziget kis sziget megy űz ő oly összevissza
sav[?] na ez már szervetlen összevissza. Holnap vissza fog menni
Mülheimbe. Nagyon megszerette Mülheimet. Miért van ez? Hogyan
vannak ezek a dolgok össze!? Kérdőjel ölelj fel. = szervusz sz issza
ír, könnyűl neki a föld. Legyen-e neki könnyű könnyű a föld ezt
akarja kifejezni. Nem itt fog szenvedett ITT SZENVEDETT kedvenc pad
felirata nem e hídláb alatt fogsz feküdni, javítom, szenvedni, ha rossz, ha jó.
Lap véget ér. Ezzel akarta kifejezni, neki a föld, mert közeleg, könnyű lenne.
Hú, de sok lapom van még. Legyen nekem könnyű a föld könnyű a föld
legyen nekem a föld, könnyű legyen nekem, könnyű a föld begyak-
orolom, -orolom, begyakorlom, begyakorolom, begyakorlom, begyakorlom
ezen az új gépen, hogy legyen nekem könnyű a föld, begyakorlom ezen
ezen az uj gépen hogy legyen nekem könnyű könnyű a föld, új gépen.
S még van hely, ami idő. Nem, még kell begyakorolnom, van még hely s idő.
*
A dekonstruált szöveg rekonstrukciójának 2. stációja
az eredeti szöveg általam történő átírásával, érintőleges értelmezéssel:

A dekonstruált szöveg rekonstrukciójának
3. stációja az eredeti szöveg törlésével és értést könnyítő értelmezésemmel:
Nekimegy a gép a Sony tévének1. Beomlik a gép: mindent nem mondok el!2
Mi mindent nem mondok el! Mülheimbe megyek tegnap, ahol megyek, a város
szeret…
A Ruhr… a Ruhr-folyóba akartam…, de visszatartott az őr a pályaudvaron,
akartam visszajönni a pályaudvartól…,
Tudom mi a helyes, indul a vonat, indul a helyes vonat, a vonat helyesen indul,
nem vicc, akartam visszaérni, visszajönni akartam, visszaérni akartam, és…
Akármeddig, ha akkor felkelek, nem mehettem volna. Nem mehetek, akármeddig is akarnám, ha…
ültem… A betűvető itt akad.3
Ingyen belépés. Ez az építkezésen volt csak így, eltévedés,
nekik kinek kinek nekimegy tévének, tévének (neki)megy az írógép
kocsija…, oly kevés időm volt, volt betévedtem, betévedtem szegényen
ahol kevés időt töltöttem az építkezésen. Mentem is, aztán jöttem is, így tudtam csak a Ruhr
folyó felé szökni…. Adtam neki…, de az őrt… De. Az őrt. Ezt így is akartam, mentem a Ruhrhoz…
a folyó…, a Ruhr folyó…, mentem kis szigethez… a sziget, a sziget…!
Nem leszek boldog ha kontrollálják a szigetet… kis szigethez megyek, úszok össze-vissza magam…
…vas… na ez már szervetlen… össze-vissza.
Holnap vissza fogok menni
Mülheimbe. Nagyon megszerettem, Mülheimet. Miért van ez? Hogyan
vannak ezek a dolgok így összekeveredve!? Kérdőjel: ölelj fel. = szervusz ’sz iszom…
Írok, így könnyűl nekem a föld. Legyen-e nekem könnyű…, könnyű a föld ezt
akarom kifejezni. Nem… itt fogok… szenvedett ITT SZENVEDETT a kedvenc padom
felirata nem e hídláb alatt fogsz feküdni, javítom, szenvedni, ha rossz, ha jó.
Lap véget ér. Ezzel akartam kifejezni, nekem a föld, mert közeleg, könnyű lenne.
Hú, de sok lapom van még. Legyen nekem könnyű a föld, könnyű a föld
legyen nekem a föld, könnyű legyen nekem, könnyű a föld begyak-
orolom, -orolom, begyakorlom, begyakorolom, begyakorlom, begyakorlom
ezen az új gépen, hogy legyen nekem könnyű a föld, begyakorlom ezen
ezen az új gépen, hogy legyen nekem könnyű… könnyű a föld, új gépen.
S még van hely, ami idő. Nem még, be kell gyakorolnom, van még hely s idő.
1 Az írógép mozgókocsija nekiütközik a mellette álló tévékészüléknek, és megáll…
2 Az írógép mozgókocsijának megállása Apát is megakasztja a történet elmondásában: ezt jelnek értelmezi és nem írja tovább ezt a gondolatszálat.
3 Ugyanígy megakad a történetben, csak Apa ezután visszaugrik a táborból való szökésére, amikor a Ruhr-folyó szigetére úszott és végül így menekült meg a táborból.
*
A dekonstruált szöveg rekonstrukciójának
4. stációja az eredeti szöveg alapján született értelmezésemmel, annak segítségével, amit hallottam Apától
Leírom, hogy történt…, csak akad ez a gép, nincs elég helye az asztalon, a tévét persze nem tudom odébb tolni.
Tegnap bevittek bennünket Mülheimbe innen az Otthonból, kicsit sétáltunk a belvárosban, én csak egy utcányit: elbattyogtam a pályaudvarig…, ahol annak idején…
…itt van az állomás épülete, csak ne lenne itt az az őr…! Akkor elérném a folyót, aztán a szigetet…! De visszatartott, szerencsére az induló vonat épp jókor vonta el a figyelmét, így aztán belopóztam az építkezésre, mintha oda tartoznék. Aztán napok múlva megint megpróbáltam… vittem egy betonvas darabot, ha kellene…, igen, adtam neki, megállított megint, de megadtam neki… aztán úsztam csak a folyóban. Azt reméltem, nem lesz ott senki…, így is lett, megszabadultam…
…holnap visszamegyek Mülheimbe, megszerettem ezt a várost, nem értem, hogy lehet ez…? Összekeveredik a múlt és a jelen… megírom, és egyre könnyebb… A hídlábnál volt az a kis sziget, ahol véget ért a szenvedésem, itt meg ez az új írógép, sokat gyakorolok rajta, néha kiülök a padra, néha írok, s már könnyű nekem a föld. Könnyű lesz nekem a föld…
*
A dekonstruált szöveg rekonstrukciójának
5. stációja: a csalódásom – a lehetetlen felismerése
Nem lehetséges Apa szövegének átírása, értelmezése. Ugyanis, ha megteszem, egy merő banalitás keletkezik, egy negédes, szirupos lötty, épp csak a madarak nem csicseregnek a virágzó cseresznyefákon… Ha letisztítom Apa talált szövegéről mindazt, amit zavarónak/kevéssé érthetőnek vélek benne, akkor megfosztom őt identitásától, elveszem annak a bizonyítékait, hogy ő valóban mennyit szenvedett és hogy mindez milyen nyomokat hagyott rajta. Igen, kicsit elment az esze öregségére, de ő úgy volt hős, ahogy volt, a sebei és a defektusai voltak erre a világló bizonyíték… Nem tehetem meg, hogy megfosztom őt mindettől, pont én, a fia.
Bocsáss meg, Apa.