jegyzetfüzetben
néhány odakapart valóságmorzsa
amikbe belelóg egy ismeretlen ábra
magánya
arcod ahogy reggelente
belefúr a sejtmembránba
megredőzve a bőr fehér vásznát
nem lesz minden félbemaradt
érintésed műalkotás
lapozok előre-hátra
száműzlek a sorok közé
mint egy semmibe hajított mentőkötél
várom hogy a vékony csíkokon átlavírozz
a rácsöpögő kávétól mindegyik
hullámos a szinuszgörbék között
míg felém jössz összesimulnak
az emelkedők