– Themisszel fürdeni az álmoskönyv szerint egyet jelent, bizony Móricom, azzal, felserkenve, uccu neki, vedd be magad az erdőségbe és az első tisztáson szakíts pilletárnicsot, menten előcsalod vele a tájék legcsábosabb sutáját. Vedd a virágot, legyints vele hármat az orrára, mindjárt szavát veheted a jámbor vadnak, mikor s miért örvendeztet meg bennetek Róza asszonnyal Miskolc széles publikuma – szólal Jozsó, a Lévay.
– Mégha e kellemekben bővelkedő csízi gyógyüdülő rejtekén múlatjuk is magunk – így Móric –, itt is, most is azt mondom, hagyj fel az efféle vajákoskodásokkal.
Márpedig én még azt is tudom, Mihók komám mit álmodott az itteni első fürdése nyomán.
– Aztán mit merészelsz! Leghívebb kenyeresed álmát lesed ki?
– Meglásd, mentségem lészen az eredmény – nyel nagyot Jozsó. – Elég az hozzá, Hygeiával álmodni annyit tesz, aki zarándoklatot tesz emide, az alpesi fakeretes kúra-kúriához, annak Csíz után az első esedékes útja Füredre vezessen. Lelkületje és húsa-csontja csak azzal meg ezzel, mondanám: a kettő együtt békélteti meg a fizikumot a kedéllyel.
– No, ha csak ez kell, kifogtunk az álombéli kelyhes istenlyányon – kap útitáskája után Móric. Tessék, ebben a flaskában éppen az a savanyúvíz vár rátok, amit ottani villámtól egy kőhajításnyira csobogó csodaszerből eresztettem.
– Gyógyhelyre vetemedsz másik löttyöt hozni? Valami lőrevízzel hergeled Csíz-fürdőt meg az ispotályos atyafiakat? – indulatoskodik Mihók.
– Mérséklettel, mérséklettel! – csitítja Jozsó. Megférnek egymással a vasas szóda onnan és a büzennyel hathatós, iblannyal iperítő kortyok és merítkezések innen. Neptun fakasztotta forrás szeréből egy fiola, s máris ernyed harag, pocak s zsiger magához tér, forgó meg kalács meg rost megbékül, hát még az ilyes-olyas mirigyek.
– De hát éppen azt mondod, büzennyel váltakozva érdemes a vasas-savas szódát magunkhoz venni – veti ellen Móric. Ez a füredi szer gyomorégésre való, de ha juhtejjel elegyítik, bizony tüdőbajra ugyancsak eredményes ital.
– Álmodoztok és kúrákkal kurizáltok itt nekem – dohog Mihók. – Mintha a bántalmak minden derűre és kényelmi érzetre rácsimpaszkodnának. Ahelyett, hogy átengednénk magunk az áldomás ékes szólamainak, élveznénk az igazi bor mámorát.
– Jól van no. Egykomám, inkább unos-untalan kérkedjek nektek eseteimmel Szemeréről, Aranyról. Vagy onnan a füredi szomszédságbéli alsóörsi Endrődivel, az újsütetű Petőfi-stílűvel évődjek távollétében, aki az én babéraimra tör – kacsint Jozsó.
– Álmok, mételyek! Isten véletek! – kontráz Móric. Minek is rajongnám újfent Tisza Kálmánt, ha az álom áldomásra cserélhető. A tűnt idők jelenmámorral fényesedhetnek. Jó itt Csíz vigaszos kvártélyain. Vigyétek a savanyúvizet, elő a kéknyelűvel!
*
Na, így álmodta meg Csíz gyógyüdülőjének három forrását Jókai, Lévay és a jó rimaszombati, Hernádkakon honos Tompa Mihály: buzogjon Themisz, Hygeia meg Neptun.
Dór-Jón-Korintoszi leckéje az oszlopok fején – bróm-jód-asztáciumi ízek jótéteménye a hegyek legmélyén, igyekezettel a felszín felé.
