A kúriák sárga vakolatát égeti a délutáni nap, mintha csak azok izzanának. Csipkefüggönyök mögött lebbenő árnyékok. A sétányon napernyők, szalmakalapok alá rejtett mosolyok. Fűzfák tükörképe a kerti tóban, a fürdői zenekar csillogó rézfúvósai.
Melyikük legyen, Uraim: Kamilla, Margit, Mária, vagy Ilona, ma este mindegyikük szívesen vendégül lát három ilyen pennahajdert, mint, amilyenek mi vagyunk, mondja Jókai két slukk között, és nem csak a jódban fürdőzhet aznap, hanem Tompa és Lévay nevetésében is. Miután szállásukról döntenek, hamar elmerülnek a csízi vízben, a társalgásban, és mindegyikük közül leginkább Jókai a társaságban. A medencékbe vezető korlátok enyhén nyirkosak a gőztől. A fapad simára kopott, naptól hevült. A lugas alatti árnyék alig hűsít, a vászoning hozzátapad a háthoz, mielőtt fürdéshez vetkezne az ember. Csízfürdőn sosincs csend: valahol zongorán klimpíroznak, a víz zubog, zsizsegnek a medencékben az altok, mezók, szopránok magyarul, németül, szlovákul. A közelben harangoznak. Csízfürdőn csak csenddel nem töltekezhet az ember, minden mással igen. Erre gondol Lévay, miközben a meleg medence szélénél nyújtóztatja magát. De nem bánja, jó hallgatni Jókait, aki hármójuk közül a legbeszédesebb. A jódos-brómos patikaszagot beeszik a pórusok, valamennyiüké, ettől megszokható. Ehhez némi levendula, kamilla a fűszer, és persze a humor, meg a barátság, meg a zene, meg a dohány, ami gyógyvízben is jó. A legjobb. A víz meleg, szinte olajos, simogatja az embert. Egy öblösebb mártózás után a gyógyvíz íze erős, sós és vasas, mintha a föld mélyét kortyolnád. Ilyen Tompával is beszélgetni, gondolja Lévay, Tompa szeret a dolgok mélyére menni. Ebben a lebegésben kicsit olyan, mintha ők hárman beszélgetnének, de ő nyújtózik, szavakon gondolkodik, Tompa a medence sarkában költ, metrumokat mormol, Jókai egy társaságot nyűgöz le hatásosra fújt szavakkal. Ez a zsongás az igazi csízi csend. Utána egy hűs barackkompót kiviszi a víz ólmos ízét a szájból, vagy egy testes bor, netalán kis hazai házi. Az ebéd főtt hússal, zöldséges mártással új életre lehel. A desszert: vaníliás, fahéjas almatorta, amit Lévay minden alkalommal megdicsér.
Csízfürdő ilyenkor játékos öröklét, ahol az ember, kihallhat. Kihallhat egy mondatfoszlányt Jókaitól, egy elmerengő sort Tompától, vagy egy halk megjegyzést Lévaytól, mielőtt utolsó fogásként megérkezne az almatorta.
