ez egy izgalmas
lenyűgözően fejlődő része a városnak
új apartmanok a történelmi negyed mellett
amézing vjú és fúziós élmények
üdvözlünk itthon
látom
szépen domborodik a melled
irány a mol torony
vagy bármelyik acélpalota
ahol egész nap megy a légkondi

Ahány nyelv annyi ember, meg hasonló közhelyekkel traktálta Szilárdot az anyja, csak azért, hogy jobban odafigyeljen a német órán kisdiákként. Mit sem tudtak arról a ’70-es években, hogy ez tényleg igaz és különböző személyiségekkel kell majd Szilárdnak megküzdenie külhoniként.

A mocsári ciprusok közé vágyom
és a holtág csendjébe, amíg elrendezik
az összekavarodott jugákat az elszabadult
indulatok és a le nem csapolt hexameterek.
Hogy sikerült-e, a megszólíthatókból tudod
meg. Hogy hány énből lesz meditatív te,
ha hagyod magad. Ha fölülírod a mintát,
ha nincs benned védvonal. Ha tőlem elcsatolt
területeiden is tudják még a sejtjeid, kid vagyok

Vége lesz.

Felmászok a háztetőre, a két kémény között fogok táncolni, a fiam majd rimánkodik, hogy jöjjek le onnan azonnal, elvétek egy lépést, levetem magam a tetőről, ott előtte a nyakamat töröm, isten bizony, azt fogja hinni, véletlenül melléléptem, fogalma sem lesz róla, hogy szántszándékkal szörnyethaltam.

a gyónó asszony ma reggel nem
látta a loncot a kapunál
sem az elsőnél sem pedig a
hátsó kapunál vagy ha látta
is hát könnyen azt hihette hogy
valami másfajta virágot
pillantott meg a hátsó kapu
közelében vagy épp távolabb
az első kapu közelében

Az ifjúság vándormadara tovaszállt,
etettem, itattam, óvtam, vigasztaltam,
éneke otthon tartott, kalitkává vált,
nem fért el benne, kihízta akaratlan.

Nincs a sárfészek, se az eresz, se a nád,
almazöld illat keresi a fa helyét,
most már csak dacos gyilkosként vadászom rád,
legyen a combodból egy mennyei ebéd.

Álomajtó nyílt az égbe,
lecsúszott a létra vége.
Kitárult egy felhőajtó,
vágyunk elé hidat hajtó.

Álmoskönyvünk félig tele,
kopottas már a fedele,
mennyi mondat fér még bele?

Ne menj tovább, szaladj ide,
vágyaidból írhatsz bele!
Legyen hozzá bátorságod,
és a létrád megtalálod.

Apa, 1990-ben, ezt már nagyon öregen írta, kezdődő Alzheimer-kórral küszködött, aminek olykor tudatában is volt. Nyolcvannyolc évesen még lelkesedett a technika újdonságaiért. Szerzett valahogy egy Sony tévét, ami akkor nagy szó volt még Németországban is, és valahogy megkaparintotta az Otthon irodájáról az egyik német karakterkészletű, Aachenben gyártott villanyírógépet. Azt mondta, azzal gyorsabban tud írni – és valóban: elképesztő sebességgel írt, mint a géppuskaropogás.

már megbocsásson, uram, de teljesen
elállja a fényt előlem, ebben a fekete
maskarában. mintha az összes napsugarat
magába szippantotta volna és egyenesen
a szívébe gyűjtené. alapelvem, hogy a meleget
a napból nyerem ki. szinte már növény vagyok,
törzsem lágyszárrá módosult, felvilágosult remete
a sötétség középkorában.
a láthatatlanság határán egy feltűnő paca.
az idő kíméletlen lassúságát figyelem,
rájöttem, hogy ez nem más, mint csönd
darabokra szakítva.

Áll a lány a pénztár mögött
Ha kérdezel, rajtad röhög
magában

Enni jöttél thai kajákat
Kérdés ne csússzon ki szájad
sarkában

Tudd előre, mi van, mi nincs,
narancslét, se kést, se chilit
ne kérjél

De ha mégis, rád vicsorít
Laza közönnyel küld el itt
másfelé

Főzni nem tud, s nem is fog ma
Kérdésedért feléd száll a
fa tál is