Apa, 1990-ben, ezt már nagyon öregen írta, kezdődő Alzheimer-kórral küszködött, aminek olykor tudatában is volt. Nyolcvannyolc évesen még lelkesedett a technika újdonságaiért. Szerzett valahogy egy Sony tévét, ami akkor nagy szó volt még Németországban is, és valahogy megkaparintotta az Otthon irodájáról az egyik német karakterkészletű, Aachenben gyártott villanyírógépet. Azt mondta, azzal gyorsabban tud írni – és valóban: elképesztő sebességgel írt, mint a géppuskaropogás.
Szolláth Mihály
Szolláth Mihály (Kecskemét, 1955-; születési nevén Kircsi Mihály) tanár, lektor, szerkesztő, író, költő. Kecskeméten a Katona József Gimnáziumban érettségizett 1974-ben, Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerezte első diplomáját 1981-ben mint magyar-népművelés szakos általános iskolai tanár, majd a Pécsi Tudományegyetemen 2003-ban magyar szakos bölcsész, középiskolai tanár lett. Közben oktatásvezetői, tanügyigazgatási és köztisztviselői szakvizsgát tett. A közoktatásban dolgozott mint magyar szakos tanár, igazgatóhelyettes, igazgató, kerületi tanügyi vezető, majd középiskolai tanár. 1994-től rádiós szerkesztő, lektor, könyvkiadói és irodalmi lapszerkesztő, magazin-főszerkesztő. Mintegy száz angol, magyar és francia nyelvű könyvet lektorált, több mint harminc könyvet szerkesztett. 2006-tól napjainkig több ezer írása jelent meg a PR Heraldban, az Édesvíz Magazinban és más helyeken; a Budapest-Bristol irodalmi lap szerkesztője is volt. A Hetedhéthatár, az Irodalmi Epreskert, A Hetedik, a Képírás és az Opus közölte verseit. Jelenleg az Artemisia művészeti oldal szerkesztője.

