már megbocsásson, uram, de teljesen
elállja a fényt előlem, ebben a fekete
maskarában. mintha az összes napsugarat
magába szippantotta volna és egyenesen
a szívébe gyűjtené. alapelvem, hogy a meleget
a napból nyerem ki. szinte már növény vagyok,
törzsem lágyszárrá módosult, felvilágosult remete
a sötétség középkorában.
a láthatatlanság határán egy feltűnő paca.
az idő kíméletlen lassúságát figyelem,
rájöttem, hogy ez nem más, mint csönd
darabokra szakítva.