idegen szavak
jegyzetfüzetben
néhány odakapart valóságmorzsa
amikbe belelóg egy ismeretlen ábra
magánya
arcod ahogy reggelente
belefúr a sejtmembránba
megredőzve a bőr fehér vásznát
nem lesz minden félbemaradt
érintésed műalkotás
lapozok előre-hátra
száműzlek a sorok közé
mint egy semmibe hajított mentőkötél
várom hogy a vékony csíkokon átlavírozz
a rácsöpögő kávétól mindegyik
hullámos a szinuszgörbék között
míg felém jössz összesimulnak
az emelkedők
gépzongora
nincs legrövidebb út a szívemhez
a tér folyton sokszorozza magát
holnap betehetnék szobámba
egy gépzongorát
a hajnal pillangó súlya egy zöld karú tuja
a megsűrűsödött ablakrácsoknak integet
a látvány
felbőszült karmesterei másnapra
összeterelnek néhány disszonáns fénymorzsát
este véresebbek az utcák
a néma billentyűkön Antonín Dvořák
gyakorolja az Újvilág
szimfóniát
rükverc
mint egy üres hangszertokban
alvó macska lehetnék az
elhagyatottság metaforája
a ragaszkodás
territóriumáról űznek ki
az emlékezet rükvercei
hó
a fák törzsére
télen hóval pelyhezik
tündérnevünket
forradás
ványadt szobasarok
a készülő labirintushoz
eltévedni benned
mosolyod megrajzolják
foghosszúságú rizsszemek
alszik a büntetés
a falak pókháló helyett
kusza térképeket sebeznek
hozzád az érkezést megtorpedózták
a sárga matrac árnyéka
szakadt villamosbárka becsorogsz
látómezőmbe apró fényrebbenések
metszik ki legszebb testrészeidet
lelked rozsdás vasmacskát
formáz az enyémben még
mindig tapintható a forradás
Hundertwasser
a sakkmezőről mindig a Hundertwasser házak
a lépéshiány függőleges megtestesülései
amikor kihajol valaki az ablak
fölé rajzolt korona egy pillanatra
a porladó bécsi éjszakához is tartozhat
szakadt vánkosként havazott
beporozta arcod kezed reszketésére
is emlékszem megfogtál egy havas
műanyagszéket ahová kísértetként ültettük
árnyékainkat a fák meghajolva boltívet rajzolnak fejünk
fölé a pincér ölembe ejti a forró bögrét
semmivé lesz egy feszes fekete combközép
hátunk mögött alszik a város egy nyitva
felejtett szürke kisajtóból sárgás fény szitál körvonalunkra
elnagyolt ábráink botladozását rögzítve
féltekercsnyi homályba éget lyukat Chaplin botja
kopog az éjszaka moziterem lehet valaki fordítva
csévéli a poros filmtekercset
