Erdély Miklós: Tarts önmagadtól.
Válogatta és szerkesztette Berka Attila. Corvina Kiadó, Budapest, 2025
Kezembe veszem a Berka Attila szerkesztésében megjelent Erdély Miklós-kötetet, és találomra felütöm. Ezeken a sorokon akad meg először a szemem:
– A műalkotás úgy beszél a világ dolgairól, hogy a világ dolgai eltűnnek
– A műalkotás úgy beszél a világ dolgairól, hogy a világ dolgairól való beszéd eltűnik.
Az idézet a Marly tézisek, azaz a Tézisek az 1980-as Marly-i konferenciához két utolsó pontja. A téziseket a Magyar Műhely Marly-le-Roi-i konferenciáján olvasta fel Erdély Miklós. Pontosítok: a tézisek, mint egy hatalmas kő, akkorát csobbantak a művészet értelmezésének állóvizében, hogy azóta is hullámokat vetnek, és azóta is egymás után születnek az értelmezés értelmezései. Ezekben gyakran bukkan fel Wittgenstein, Duchamp, LeWitt, Barthes, Kosuth vagy Danto neve, akik Erdélyhez hasonlóan a művészet lényegét a valóság, és a valóságban érzékelhető mű mögött keresik. Erdély azonban továbblép a klasszikus konceptualitáson, és önfeledten lubickol a paradox tézisek, az antidefiníciók, és az interdiszciplinaritás mágikus erejű pezsgőfürdőjében. Így válik ő maga is mágussá.
Erdély Miklós szinte szájhagyomány útján terjedő legendává vált, és mivel írásaihoz alig lehet hozzáférni, a körülötte lebegő misztikum csak még jobban felcsigázza kíváncsiságunkat. A munkásságával foglalkozó kerekasztal-beszélgetések, bemutatók rendre telt házasak, és a közönség általában fiatalokból áll.
Életében csak egyetlen kötete jelent meg, a Kollapszus orv. Ahogy ezt a kötetet, a másodikat is a párizsi Magyar Műhely adta ki, s a kettő egybefűzve az Idő-mőbiusz címet viseli. Peternák Miklósnak köszönhető egy válogatás Erdély művészetfilozófiai írásaiból, és egy másik, filmművészettel kapcsolatos gyűjtemény. Ezek a kötetek azonban ma már nehezen beszerezhetők, és a filozófus polihisztor hagyatéka is feldolgozásra vár. A helyzet nem olyan drámai, mint például Szókratész esetében, akinek egyetlen írásos műve sem maradt fenn, de így sem rózsás. Az író unokája, Erdély Jakab nagy fába vágja a fejszéjét; célja nagyapja születésének századik évfordulóján (2028) az életmű emblematikus megjelenítése.
Ebben a vákuumban vett Berka Attila egy nagy levegőt (már ez is csodával határos!), és úgy döntött, hogy mivel a mostoha körülmények ellenére sem halasztható tovább, hogy Erdély láthatóbb legyen, a korábban már publikált anyagból és a hagyatékból válogatva összeállít egy kötetet, Erdély Miklós Tarts önmagadtól. címmel, amely 2025 őszén a Corvina Kiadó) gondozásában meg is jelent.
Felemelő érzés belelapozni az igényes kiadású kötetbe. A válogatás szubjektív, de reprezentatív, Erdély írásban megfogalmazott gondolatvilágának keresztmetszete. „Nem a műfaj vagy a téma volt a meghatározó, hanem hogy az adott írások miképpen képesek kapcsolódni egymáshoz; ebben is közelítve Erdély Miklós műfajokon átívelő, azokat át- és összefogó, interdiszciplináris gondolkodásához”– írja a könyv szerkesztője, Berka Attila.
A komplex válogatás címe pedig egy meghökkentő, de megszívlelendő mondat, Tarts önmagadtól. A mottónak is tekinthető cím Erdély Idő-mőbiusz című filozofikus (vagy filozófiai?) szövegének 11. pontja, és az előző 10 pontból következik, mert nem következik az előző 10 pontból, hiszen „Kész van, ami készül”, szól a 12. pont…
Szerencsés és nehéz helyzetben volt a szerkesztő, aki a kiadatlan művekhez hozzáfért. Szerencsés, mert kedvére bolyonghatott egy semmihez sem hasonlítható (vagy a semmihez hasonlítható) univerzum labirintusában, és nehéz, mert Ariadné fonala itt túl kézzelfogható lenne a tájékozódáshoz. Apropó semmi, a hagyatékból válogatott darabok egyike (Szinkroneffektus) például éppen két összeforraszthatatlan semmiről szól. „Hiába nem volt semmi ami elválasztotta volna a két semmit, nem tudtak összeolvadni eggyé.”
A mágus számtalan regiszterben szólal meg; ironikus, önironikus, meditatív, filozofikus, metafizikus és mégis profán, paradox, önreflexív, provokatív, kísérleti, analitikus, nyelvkritikus, fogalomromboló, logikus és szándékosan „félrelogikus”, minimalista, játékos, – ez mind ő, és még ennél is szélesebb a paletta. Erdélynél az írás gondolkodási gyakorlat, amely egyszerre komolyan veszi a fogalmat és folyamatosan aláássa, ezért tud például ironikus lenni anélkül, hogy cinikussá válna és filozofikus anélkül, hogy rendszerépítő lenne. Mivel szenzibilis, felfedezi a valóság mögötti „második valóságot”, melyet így jellemez: „egy másik megfoghatatlan szövevény, amelyben mindenkinek meghatározott szerepe van.”
Ennek a valóságnak tényéből logikusan következik, ami a Marly tézisekben megfogalmazódik, hogy a művészet magába szippantja a kézzelfogható valóságot, így a szavakat is. Magába szippantja, de nem bekebelezi vagy helyettesíti, hanem megszünteti annak külső, stabil státuszát, beleértve a szavakét is. Erdélynél a mű nem leképezi, hanem működteti a valóság mögötti valóság logikáját, mégpedig úgy, hogy közben nem engedi, hogy a valóság mögötti valóság tapasztalatai fogalmakká dermedjenek. Ezért tud egyszerre konceptuális és meditatív lenni. Erdély leginkább egy zen mesterre hasonlít, aki soha nem magyaráz, hanem paradoxokban, egy gesztusban, vagy a hallgatásban mutatja fel a lényeget, vagy éppen úgy, hogy a feje tetejére állítja a logikát.
A kötet bemutatója 2025. november 4-én volt a Nyitott Műhelyben. Berka Attila vezette a kerekasztal-beszélgetést, melynek résztvevői Erdély Dániel, Erdély Jakab, Lipcsey Emőke, Müllner András, Petőcz András és Tillmann József voltak. A beszélgetés során megidéztük Erdély Miklós szellemét, és szerintem meg is jelent. Én legalábbis láttam, amint pipafüstbe burkolózva ül szemben a mester, és „a világ dolgairól” beszélget velem, az egykori, még nagyon éretlen tanítvánnyal türelmesen, ahogy azt tette gyakran, a körszálló kávézójában.
Müllner András, aki az első jelentős monográfiát írta (Tükör a sötétséghez, Magyar Műhely, 2016), tanulmányában a magyar irodalom egyik ködlovagjaként definiálja Erdélyt. Első hallásra talán furcsának tűnik ez a meghatározás, de Müllner meggyőzően érvel. „A fogalom egyik jelentése szerint olyan irodalmi megnyilatkozót takar, aki a konvencionálisan szervesnek tekintett formákat valamilyen értelemben opponálja… […] Ezen túl a ködlovag kifejezés egy olyan pozíciót jelöl a diskurzusban, melynek elfoglalója és annak munkássága kiesett az irodalmi emlékezetből, nem függetlenül a fent említett eljárások provokatív természetétől.” – írja Müllner, majd hozzáteszi: „A felejtés azonban soha nem teljes…”
A Berka Attila összeállításában megjelent kötet régi adósságot törleszt. Erdély Miklóst, aki az európai szellemtörténet egyik kulcsfigurája, és akinek nagyságát még fel sem mérte az utókor, nem lehet elfelejteni. A művészet, filozófia és tudomány határán olyan gondolkodást hozott létre, amely nem a fogalmakat rögzíti, hanem a fogalmakon túli világ megértésének feltételeit teremti meg, és ezzel új dimenziókat nyit előttünk.
